Nálunk már-már hagyomány, hogy a májusi ünnepek alatt az összes rokon hozzánk jön a telkünkre sütögetni. Az udvarunk kész tündérmese: van egy hatalmas, kivilágított kerti lugasunk, mellette egy pazar grillsütő, a gyerekeknek pedig egy remek játszótér.
Amióta Romancsik megszületett – vagyis már négy éve –, az egész család nálunk gyűlik össze a nyaralóban. Sajnos én árva vagyok, testvéreim sincsenek, a feleségemnek viszont népes rokonsága van sok gyerekkel, így mindig vidáman telik az idő. Kiválóan értek a sasliksütéshez, ezért a hús elkészítése mindig rám hárul.
A feleségemmel azonban összeszámoltuk az ilyen ünneplések költségeit, és elhatároztuk, hogy idén változtatunk a hagyományokon. Megbeszéltük, hogy minden család hozzon magával húst vagy virslit. Összeállítottam a húsmenüt, és körbehívtam a rokonokat, hogy ki mit hozzon. Mi vállaltuk a saláták elkészítését, gyümölcsöt és italokat tettünk az asztalra, én pedig megígértem, hogy a grillsütőn elkészítem a húsokat, amiket a rokonok hoznak. Tűzifám még maradt a múltkorról.
Megosztottam a tervemet egy kollégámmal is, de Igor szkeptikusan csak annyit mondott: nem igazán hisz benne, hogy ez működni fog.
Eljött az ünneplés napja, mi pedig a feleségemmel elkezdtünk készülni a vendégek fogadására. Megterítettük az asztalt salátákkal, gyümölcsökkel, kitettük a könnyű előételeket és az italokat. Én is mindent előkészítettem a húsételek sütéséhez.
A feleségem elment szépítkezni a vendégek érkezése előtt, nekem pedig hirtelen megcsörrent a telefonom. Az apósom volt az; azt kérdezte, kész van-e már a saslik, és indulhatnak-e. Pontosan őt bíztam meg azzal, hogy hozza a húst, a feleségem bátyjának pácolt csirkecombot kellett volna hoznia, a nagynénjének pedig grillkolbászt… Azt válaszoltam az apósomnak, hogy részemről mindent elkészítettem, amiben megállapodtunk, a többi a vendégeken múlik.
Hirtelen feszült csend támadt. Aztán az apósom megszólalt: azt hitte, csak viccelek, így nem vett húst a saslikhoz. Sőt, azt mondta, fogalma sincs, hol találna ilyenkor bármit is, pácolásra pedig már végképp nincs idő. Végül Szergej Mihajlovics kijelentette, hogy saslik nélkül az ünnep nem ünnep, és mivel nálunk rengeteg bolt van a közelben, „ugorjak már le” gyorsan valamiért. Hozzátette, hogy ő már benne van a korban, és nehezére esik a boltokat járni.
Hamarosan a sógorom is felhívott, és szinte szó szerint ugyanezt mondta. Biztosan összebeszéltek. Violetta Szemjonovna, a feleségem nagynénje pedig közölte, hogy ő azt sem tudja, mi az a grillkolbász, náluk a boltban csak párizsit árulnak, azt meg mégsem süthetik meg a parázson. Végül minden vendég megérkezett, abban bízva, hogy az ünnep ugyanolyan lesz, mint régen.
Amikor az apósom asztalhoz ült, felháborodva kérdezte:
– Mi van, mindannyian áttérünk a vegetáriánus étrendre, és csak füvet fogunk enni? Ha nem győzöd a sütést, szívesen segítek!
– Nincs mit sütni – válaszoltam nyugodtan. – A vendégeknek kellett volna hozniuk a húst a saslikhoz, a csirkecombot és a grillkolbászt, de mint látják, nincsenek sehol, így nincs mit sütni.
A feleségem rokonai nem maradtak sokáig vendégségben; olcsó kifogásokat kerestek, és hamar elhagyták a „szerény” vendégséget.
Hármasban maradtunk a feleségemmel és a fiammal. Rendeltünk pizzát, nuggetset és sült krumplit. Ezúttal nem kellett a grillsütő mellett állnom, majd azt hallgatnom, hogy a hús nyers maradt vagy éppen túlsült. Rengeteg pénzt és idegeskedést spóroltunk meg. Nem kellett senki kedvében járnunk, sem utánuk takarítanunk. Nagyszerűen éreztük magunkat.
Azóta elhatároztuk, hogy mindig így fogunk ünnepelni.
