– No, szervusz, anyám! – mondta az, amikor belépett a házba. – Visszajöttél? Ugye megmondtuk, hogy a város nem neked való!
Olena Petrovna tavasszal tért vissza a faluban álló kis házikójába. Itt-ott még hófoltok hevertek, de már elég meleg volt. A hetvenéves asszony még mindig meglehetősen aktívnak számított. Bevitte a házba a nagy, kerekes bőröndjét – a menye ajándékát. Nem akarta elfogadni, de a fia, Olekszandr ragaszkodott hozzá:
– Mi van, ha Andrijka meg Szvitlana megint nem jönnek ki eléd a buszhoz? Akkor legalább guríthatod a bőröndöt az ösvényen, nem a kezedben kell cipelni a holmidat. Vagy várj inkább hétvégéig, és mi elviszünk.
– Nem, én busszal akarok menni, mint régen – mondta az anya. – Ráadásul három óra az út! Miért zavarnálak benneteket?
…Andrijka és Szvitlana nem mentek ki elé.
A nagyobbik fia ugyanabban a faluban élt, mint az anyja. Alig tíz ház választotta el őket egymástól, mégis ritkán járt át. A felesége pedig egyáltalán nem szeretett az anyósához menni. Minek is, amikor otthon is bőven akad munka? És még az ura anyját is segíteni kellene! A ház kicsi volt, de a kert és a veteményes jókora.
Olena befűtött a kályhába, és takarítani kezdett. Négy óra telt el, a ház már ragyogott a tisztaságtól. Az asszony teát ivott a konyhában. Kintről az ablakra pillantott, és meglepetésében megdermedt. Az ösvényen a fia, Andrij, és a menye közeledtek.
– No, szervusz, anyám! – mondta a fia, amikor belépett a házba. – Visszajöttél? Ugye megmondtuk, hogy a város nem neked való!
A fiú tovább akart menni anélkül, hogy levette volna a cipőjét, de az anya a sáros lábbelijére mutatott.
– Tudod jól, hogy nem szeretem, ha koszos cipővel járkálnak a házban – mondta. – Vetkőzzetek le, teával kínállak benneteket, hoztam városi finomságokat is…
– Mit küldött nekünk a bátyám? – kérdezte Andrij.
– Mit szerettél volna? Ott van a csomag a széken. Mindkettőtöknek egy-egy pulóver, most azt mondják, divatosak az ilyenek. Te meg épp szeretsz horgászni, jó melegek…
– Ki vette ezeket?! – a meny elégedetlen volt az ajándékkal. – Semmi ízlésük! Azt hiszik, falun nekünk bármi jó? Mi követjük a divatot!
– Szvitlana, hagyd abba – szólt rá Andrij. – Te meg, anya, végleg hazajöttél, vagy megint visszamész a városba?
– Az idő majd megmutatja. Ott jól fogadnak. A tél felét a lányomnál töltöttem, a másik felét a fiamnál…
– És hol jobb?
– Otthon a legjobb…
– Na, hát akkor rendben. Eleget utazgattál már. Felújítjuk a házat, nincs többé járkálás. Holnap megvesszük, ami kell, és kezdünk is.
– Nem kell nekem felújítás, minden rendben van nálam, tiszta. Mosni meg magam is tudok.
– Dehogynem. Az ablakokat ki kell cserélni, most mindenki cseréli. Jó ajtókat kell betenni. A garázst is fel kell újítani…
– A garázst minek? Apád autóját neked adtam, azóta be sem mentem oda. És mit is mennék, amikor mindent elhordtál onnan? Hadd álljon úgy, ahogy van, vagy bontsd le, vidd el. Az ablakokat meg előbb csináljátok meg magatoknak, majd megnézem, lehet, hogy nekem nem is tetszik.
– Anya, te mindig ilyen vagy! Jót akarunk, te meg ellenkezel! Jó, ahogy akarod, de az ablakokat akkor is kicserélem…
…Eltelt egy hónap. Minden kizöldült. Saska és a felesége készültek látogatóba jönni. Olena a vendégek fogadására készült.
– Két éve nem voltunk itt, és semmi sem változott. Virágok. Gyönyörűség.
– Igen, ezeket én direkt évelőnek választottam. Nőnek maguktól, öröm nézni őket, és nem igényelnek különösebb gondozást. Egész nyáron egymás után virágoznak.
– Nyáron jó itt nálad. Télen meg megint gyere hozzánk. A gyerekek tanulnak, külön szobád van. Csak mi jövünk érted, és mi is viszünk vissza. Elég már a táskákkal cipekedni!
– Nem akarok nektek kényelmetlenséget okozni. Nálatok nagyon jó, de a lányom elégedetlen, útban vagyok nekik.
– Akkor élj inkább nálunk, akár egész évben.
– Tényleg, Olena Petrovna, olyan üres lett minden maga nélkül. A gyerekek elmentek, maga is. Költözzön hozzánk.
– Inkább ti gyertek hozzám vendégségbe. Kipróbáltam már, a város nem nekem való. A házam jó, meleg, és én sem vagyok még öreg. Ráadásul divatos bőröndöm van, lehet, hogy még a tengerhez is elutazom! Soha nem voltam.
– Miért is ne! Talán el is mész. Csak mondjuk egy év múlva.
– Majd meggondolom.
– Gondolkodj csak, mi meg addig felújítunk. A garázst is rendbe tesszük.
– A garázst? De minek nekem garázs?
– Hiszen te kérted.
– Én semmit sem kértem. Andrijka ajánlotta fel. Én meg mondtam neki, hogy ezt is vigye el magának. Gondold csak végig, mire kellene nekem egy üres garázs? Andrijka mindent elhordott belőle.
– És akkor ő miért mondta ezt nekünk? Mindent elvitt a garázsból, apánk összes szerszámát? Maradt ott egyáltalán valami?
– Apróságok a kamrában, kalapácsok, fejsze, ami rosszabb állapotú…
– Hát Andrijka… Jó, várjuk meg, míg megjön…
…Andrijka este érkezett. Új garázst akart építeni magának, és abban reménykedett, hogy a bátyja segít neki. Munka rengeteg volt, a költség még több.
Mindent maga akart megcsinálni, a bátyjától csak pénzt akart kérni az anyjuk házának felújítására. Csakhogy Sáska fogta magát, és eljött. Ki hívta őt? Andrijka nem tudta, hogyan keveredjen ki a helyzetből. Pénz is kellett, meg garázs is.
A felesége ráadásul az ablakokat is ki akarta cseréltetni. De honnan vegyen ennyi pénzt?
Ha garázst épít, nem marad pénz az ablakokra. Ha az ablakokra költ, a kocsi megint az utcán áll majd. Nem új ugyan, de azért sajnálja.
Az egészet végül Szvitlana találta ki: pénzt kérni a bátytól a felújításra, aztán majd csak megoldják valahogy. Csakhogy a „valahogy” végül Andrijkára maradt.
– Jól van, ne mondj semmit. Segítek felépíteni a garázst. Csak többet ne sumákolj. Még pénzt is adok hozzá. De előbb ezt a garázst lebontjuk. Semmi haszna. Hozd a szerszámokat, meg mindent, ami kell, te tudod. Közben megjavítjuk anyának a kerítést is, meg a fészert a tornáccal együtt.
A testvérek mindent megcsináltak, az anya pedig örült.
– Na, most már sehova sem megyek! Minden rendben van. Még a külseje is szebb lett.
A testvérek Andrijkának is felépítették a garázst. Csakhogy Szvitlana elégedetlen maradt. Ő új ablakokat akart a házba, de a pénz máshová ment. Állandóan morgott Andrijkára.
A garázs felépítése után Andrijka meg akarta hálálni Olekszandrnak a segítséget. Hiszen nemcsak pénzt adott hozzá, hanem dolgozott is vele együtt. Ám az asztalnál Szvitlana hirtelen a jövőbeli örökségről kezdett beszélni.
– Miről beszélsz te?
– Hát miről? Az anyátok házáról! Hogyan fogjátok felosztani. Ti városban éltek, nektek minek? A húgotoknak sem kell. Nekünk itt minden jól jönne.
– Teljesen megőrültél?! – hördült fel Andrijka.
– Miért? Jobb előre megbeszélni!
– Neked meg minek?
– Mert kell!
– Szép dolog! Az anyánk még él!
– Ha nem adjátok oda a házat, kirakom Andrijkát! Az én házamban él, az apai házban! – jelentette ki Szvitlana.
– Micsoda?! Kiraksz engem? Akkor inkább én megyek el! Csak mit fognak mondani rólad a gyerekek?
– Semmit. Két házunk lesz. Hol nálad lesznek, hol nálam. Akárhogy is, a ház a miénk lesz. Úgysem hagyod az utcán a bátyádat.
Olekszandr és a felesége nem tudták, mit mondjanak, legszívesebben nevettek volna.
A ház talán nem is kellett nekik, de Andrijka családja a szemük láttára hullott szét. Andrijka és a felesége már csak egymással vitatkoztak, őket észre sem vették.
Szvitlana felemlegette az ablakokat, aztán új ajtókat akart, majd bútorokat. Végül már a ruháknál tartott: ruhák, kabátok, csizmák…
– Gyakran van nálatok ilyen?
– Már mindennap… Minden kell neki egyszerre. Bezzeg a szomszédnál az új férj mindent megcsinál, én meg…
…Olekszandr és a felesége elmentek, magukra hagyva a házigazdákat, hogy rendezzék a dolgaikat.
Már hazafelé tudta meg Sáska az anyjától, hogy Andrijka hozzá költözött. Magától ment el. Elvitte az autót, és az apjától maradt összes szerszámot is áthordta.
Szvitlana pedig beadta a válópert. Csak meg akarta ijeszteni, de Andrijka beleegyezett. Elege lett a veszekedésekből és a jövőbeli örökségről szóló beszédekből.
Az új garázst sajnálta, de Andrijka úgy döntött, az anyjánál építi fel, a régi helyen. Talált segítőket, és munkához láttak. Szvitlana körülöttük futkosott, kiabált, akadályozta őket, de nem tehetett semmit. A garázst átköltöztették.
Így épült fel kétszer ugyanaz a garázs.
Olena Petrovna néha felutazik a gyerekekhez a városba, Olekszandr és a felesége pedig eljárnak hozzá a faluba. Andrijka új ablakokat és új ajtókat is tett az anyjának. Most már mindenre jut pénze. Csak Szvitlana elégedetlen: nála az ablakok régiek, az ajtók is, divatos ruhája sincs, Andrijka pedig nem akar visszamenni hozzá, kibékülni sem…
