– Apa, szép?
Sándor elmosolyodott. Milyen megkönnyebbülés – végre el tudta mondani a lányának, hogy el akarja venni a nőt. Egy egész hétig nem mert előhozakodni vele, pedig tudta, hogy egy hónapon belül a menyasszonyuk beköltözik hozzájuk.
Sonja rendkívül okos gyerek volt. Néha még a felnőtteket is meglepték a gondolatai. Maga Sándor, a sikeres üzletember is gyakran tanácstalan volt a kérdései vagy következtetései miatt.
– Persze, nagyon szép! Biztosan meg fogtok barátkozni. Megtanít majd neked különböző lányos dolgokat – hogyan kell öltözködni, mi mivel illik össze…
Sonja nevetett:
– Apa, inkább ne is beszélj erről, az vicces lenne!
Sándor is nevetett. Hát persze – a lánya diktálja a divatot a barátnői között. Néha csak pislogott rá az öltözékére, de igyekezett nem mutatni a meglepettségét. Amikor Sonja barátnői csodálták őt, és az anyukáik megkérdezték, ki öltözteti ilyen stílusosan a lányt, egészen más szemmel nézett a lányára – büszkén és egy kicsit zavarodottan.
Sonja mindig is vezető típus volt. Sándor néha elgondolkodott, talán azért, mert kevés időt tölt vele? A lány önálló és összeszedett lett. Amíg apa nem volt otthon, olvasott, rajzolt, vagy valami érdekes dolgot barkácsolt. A dadus, aki hat éve dolgozott velük, gyakran csodálkozott: „Ilyen gyerekem még nem volt! Elég egyszer elmagyarázni neki, és máris mindent ért. És ahogy verseket mond! Mintha ő írta volna minden szót, és tudná, miért van ott.”
Sándor büszke volt a lányára, de tudta, hogy ebben alig vett részt személyesen. Ritkán volt otthon. Sonja a dadussal és a házvezetőnővel, Natasszával nőtt fel. Persze, a közös nyaralások alatt elválaszthatatlanok voltak. Ilyenkor Sonja ragyogott a boldogságtól, és egy lépést sem tett apja nélkül, ő pedig örült, hogy csak mellette lehet – még a laptopját is otthon hagyta.
– Apa, mikor jön?
– Kb. egy hónap múlva.
– Hogy hívják?
– Alíz.
– Biztos készítek neki egy meglepetést!
– Találj ki valamit, Sonja. Nagyon örülök, hogy nyugodtan fogadtad. Féltem, hogy majd ellenzed…
A lány komolyan nézett rá:
– Nem, apa. Értem, hogy egy nőnek ott kell lennie a házban.
Sándor kicsit habozott. Mit válaszoljon? Szerencsére megszólalt a telefonja. Sonja vidáman integetett, majd eltűnt a házban.
Már tudta is, milyen meglepetést készít az új anyukájának. Természetesen valami kedveset! Megtanulja a nyelvét. Egy hónap alatt nem lehet mindent elsajátítani, de megpróbálja – a legszükségesebb szavakkal és kifejezésekkel kezdi. Azonnal felhívta az egykori dadusát, segítséget kért, aki örömmel vállalta.
Sándor az irodába menet az életén gondolkodott. Amikor egy évvel ezelőtt Lena meghalt, biztos volt benne, hogy vége van mindennek. Csak Lena anyja segített neki kilábalni ebből az állapotból. Ő gyászolt, de nem hagyta magára Sonját. Ő pedig akkor semmit sem látott maga körül.
Emlékezett arra a napra, amikor az anyósa belépett az irodájába, ahol egy pohár konyak társaságában Lena fényképe előtt ült. Egy pillantást vetett rá, mindent lesöpört az asztalról, letette a kiságyat a gyerekkel, és azt mondta:
– Te egoista vagy! Nem, még rosszabb – egy vadállat! Lena biztosan nem akarná, hogy így elfelejtsd a lányodat! Én elvesztettem a lányomat… az egyetlenemet. De én Sonja mellett vagyok. Te gyenge vagy. Ez a te lányod! Most elmegyek. Egy hét múlva visszajövök.
És elment.
Ő csak ült döbbenten, miközben Sonja tágra nyílt szemekkel nézett rá. Aztán elsírta magát. Sándor tanácstalanul járt-kelt, nem tudta, mit tegyen. Elolvasta az anyósa hagyott cetlijét: útmutató, hogyan etesse, hogyan gondozza. Elkezdett cselekedni, és pár nap múlva rájött: ez nem is olyan ijesztő. Mosolyogva szólt a lányához:
– Meg fogjuk oldani!
Eltelt két hét. Az anyósa nem jött vissza. Sándor elment hozzá – de otthon nem volt senki. A szomszédok elmondták, hogy szívinfarktussal kórházba került. Ki akart kiáltani: „Miért nem szólt nekem senki?!”, de eszébe jutott – a telefon a temető mellett eltört.
Lídia Mihajlovnát Lena mellé temette el. Leült a sírhoz:
– Köszönöm, hogy talpra álltál, és visszahozol az életbe. Megígérem – Sonja miatt mindent megteszek. Ő boldog lesz.
Hét év alatt a kis céget nagyvállalattá alakította. Most már az ország legsikeresebb vállalkozói közé tartozott.
Az irodában Ritával találkozott – ő volt a jobb keze, Lena egykori barátnője és Sonja keresztanyja.
– Sása, megrendeltem a jegyet a menyasszonyodnak. Az elsőén, este öt órakor indul a gép.
– Nagyszerű, köszönöm.
– Hogyan fogadta Sonja a hírt?
Sándor kissé megfeszült:
– Miért kérdezed?
Rita sóhajtott:
– Csak érdekel…
Indult távozni, és Sándor rájött, hogy túl élesen válaszolt:
– Bocsánat. Jól fogadta. Úgy tűnik, még örült is neki.
Rita elmosolyodott:
– Sonja okos lány. Remélem, összebarátkoznak.
Hangjában mintha szomorúság suhant volna át, de lehet, hogy csak képzelődött.
Este Alíz hívta fel. A szokásos köszönések után megkérdezte:
– Sása, hol tanul a lányod?…
– Komolyan?! Mit csináltok itt? Hogy kerültél ide egyáltalán? Mi történik, Rita?!
Rita határozottan válaszolt:
– Majd mérgelődj később. Most hallgasd meg a lányod. És ne viselkedj úgy, mint egy sorozathős, aki azt hiszi, hogy a gyerekek mindig tévednek.
Sásza megdermedt. Ilyen hangnemre nem számított Ritától. Sonja pedig folytatta az írást.
– Kész! Vége!
– Mi az, hogy „kész”?!
– Fordítás! Hallottam, ahogy Alíz telefonál. Majdnem mindent megértettem. Csak néhány szót nem tudtam.
Sásza átvette a papírt:
– Mely szavakat?
– Ez azt jelenti, hogy „gyenge méreg”, ez meg „kicsi”. Vagyis rólam…
Sándor elsápadt. A lányára nézett:
– Mesélj el mindent!
Járkált az irodában, nem akarta elhinni a fülének. Alíz férjnél van?! Beszélt a férjével, aki sürgette, hogy Sásza minél előbb írja alá a papírokat, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a vállalkozásának. De hozzá férjhez sem akart menni — mert már férjnél volt!
A biztonsági szolgálat vizsgálata megerősítette az egészet. Alíznak volt egy második férje. Az első házasságából két gyereke volt, akik az apjukkal éltek. Alíz még csak meg sem látogatta őket. Nagy adósságai voltak — szerencsejátékból. Hogy azokat kifizethesse, szüksége volt Sándor összes pénzére.
Sásza dühösen az asztalra csapott:
– Micsoda szuka! Megölöm!
Egy héttel később otthon ült Sonjával. Alízot azon a napon elküldte, tömören annyit mondva: „Ha nem mész el, majd én intézem.” Alíz rájött, hogy miről van szó, és eltűnt.
– Apa?
– Mi az, kicsim?
– Nem felejtettél el valamit?
Sásza ráncolta a homlokát:
– Mit még?
És akkor eszébe jutott — ma van Sonja születésnapja!
Ebben a pillanatban csengettek az ajtón. Ott állt egy hatalmas rózsaszín mackó, mögötte Rita ajándékokkal.
Sásza suttogta:
– Rit… teljesen elfelejtettem…
Ő csak szájmozgással válaszolt:
– Sejtettem. Mondjuk, hogy így volt tervezzük.
Sonja el volt ragadtatva. Lassan táncolt a mackóval — először élete során jött hozzá óriásbáb! És milyen csodás ajándékokat kaptak apától és a keresztanyától!
Alvás előtt a kislány suttogta:
– Milyen jó lenne, ha Rita velünk élne…
Sásza meglepődve nézett a lányára, aztán hosszan Ritára. Nem bírta tovább:
– Rit, miért nem vagy férjnél?
Ő elpirult:
– Az nem fontos. Jobb, ha megyek.
Ő odalépett, megfogta az állát:
– Várj. Ez nem az, amire gondolok? Nem vagyok én ilyen idióta?
Rita sóhajtott:
– Maradhatsz is az…
Sonja már aludt, nem tudva, hogy véletlen kívánsága fél év múlva valóra válik.
