Tamara a kertben dolgozott, amikor megérkezett a szomszédasszony, Nina.
– Tamara, mi az, hogy a te Andrásod el akar hagyni? – kérdezte a szomszéd.
– Miről beszélsz? – csodálkozott Tamara.
– Látom, hogy gyakran találkozik Galinával, autóval viszi munkába – magyarázta Nina, majd elment.
Tamara elhatározta, hogy este beszél a férjével. András későn érkezett haza, a konyhában a felesége várta.
– Mindent tudok! Rólad és Galináról – mondta hirtelen Tamara.
András a meglepetéstől szinte megdermedt.
Tamara ötvenhárom évesen már nem dolgozik. Ötvenévesen ment nyugdíjba pedagógusi szolgálati ideje után. Minden reggel felkel, rendbe hozza magát, egy kis sminket tesz fel, és úgy öltözik fel, mintha munkába menne. Megteríti magának az asztalt, szépen megreggelizik, ugyanígy ebédel és vacsorázik is. Egyedül. Miután a férje elhagyta, elszomorodott, sírt egy kicsit, majd eldöntötte:
– Magamnak fogok élni, örömet szerzek magamnak, szépen és nyugodtan fogok élni.
Huszonhat év házasság után hagyta el Tamarát a férje. Az intézetben ismerkedtek meg, pontosabban akkor, amikor a felvételihez adták be a dokumentumokat. Később újra találkoztak, amikor a felvettek listáját nézték, és mindkettőjüknek szerencséjük volt. Így kezdtek beszélgetni, eleinte barátként, aztán észrevétlenül egymásba szerettek. Külön kollégiumban laktak, András mindig elkísérte Tamarát a kollégium ajtajáig. A diákéveiket együtt töltötték, csak a szünidőre utaztak haza külön-külön a saját „szülőföldjükre”. Nem sokkal a diploma előtt összeházasodtak.
A férj ragaszkodott hozzá, hogy az ő szüleihez költözzenek, mert saját házuk volt, és volt hely a fiatal család számára. Tamara hamar összebarátkozott András szüleivel, jól megértették egymást, Andrásnak volt egy fiatalabb húga is. Vele is nagyszerű kapcsolat alakult ki, szinte barátnők lettek. Tamarát jól fogadták, engedékeny és kedves természetű volt, nem veszekedős. András szülei is nyugodt, jóindulatú emberek voltak.
Miután megszületett a fiuk, András kapott a szülei közelében egy telket, és elkezdtek házat építeni. Mindkét oldalról segítettek a szülők, és ebben az időszakban megszületett a lányuk is. Amikor beköltöztek a saját házukba, Tamara örömének nem volt határa. Igazi háziasszony lett a saját otthonában: rendet rakott, mosott, takarított, gazdaságot vezettek, az udvaron tyúkok kapirgáltak, két kecskéjük is volt. Tamarából kitűnő háziasszony lett. Most, amikor néha visszagondol ezekre az évekre, csodálkozik:
– Hogy tudtam mindent megcsinálni? Dolgoztam az iskolában, gazdaságot vezettünk, a gyerekek nőttek. Főztem, takarítottam, mostam, és még a kertet is műveltük a férjemmel, zöldségeket termesztettünk, minden a saját kertünkből került az asztalra. Még pénzt is elkezdtünk gyűjteni egy autóra.
Békességben éltek, örömben, amikor hirtelen Tamara megbetegedett. Sokáig járt vizsgálatokra, és valami rosszat találtak nála. A férje támogatta és nyugtatta:
– Tamara, ne aggódj, minden rendben lesz, biztos vagyok benne. Mindent túlélünk. Elmúlik, együtt megoldjuk.
Néhány év múlva Tamara jobban lett. Hálásan mondta a férjének:
– András, csak neked köszönhető, hogy felépültem. Megnyugtattál, soha nem keserítettél el, és minden rossztól megvédtél. Köszönöm neked.
Tamara újra munkába állt, András is dolgozott, sőt a szabadidejében mellékkeresetet is vállalt. Idővel sikerült egy kis pénzt félretenniük, és úgy döntöttek, autót vesznek, de ekkor megbetegedett a lányuk. Tamarának nagyon nehéz időszaka volt a lánnyal, de végül ezt a próbát is leküzdötték.
Ismét nyugalom köszöntött rájuk, az élet kezdett rendeződni. A nők általában megosztják gondjaikat és bánatukat a barátnőikkel vagy kollégáikkal, így könnyítenek a lelkükön. A férfiak másképp működnek. Néhányan közülük csendben szenvednek, mindent magukban tartanak – ilyen volt András is. Úgy tűnt, minden rendbe jött, amikor hirtelen Andrásnak szívpanaszai lettek. Tamara így mondta a kollégáinak:
– András mindent magában tart, biztosan a végtelen aggodalom miatt történt, előbb miattam, aztán a lányunk miatt. Valahogy ezt is túl kell élnünk.
Tamara, ahogy csak tudta, támogatta a férjét, ápolta, és végül másfél hónap múlva talpra állt.
Az idősebb fiuk megnősült, majd egymás után két gyermeke született. Tamara és András nagyszülők lettek, és nagyon örültek, különösen András örült a család folytatásának.
Amikor Tamara betöltötte a negyvenötöt, hirtelen észrevette, mintha kicserélték volna a férjét. András nagyon kezdett adni a külsejére, minden nap más inget vett fel.
– András, úgy látom, mostanában sokat törődsz a megjelenéseddel, csak nem történt valami? – kérdezte tréfásan a felesége.
– Mi történhetne? – viccelődött vissza András.
Tamara gondolatban még mentegette is:
– Jól teszi, hiszen tulajdonképpen soha nem éltünk magunknak. Házat építettünk, berendeztük az életünket, betegségekkel küzdöttünk, és a gyerekek voltak az elsők. Magunkra gondoltunk utoljára. Most pedig a férjem, bár negyvenvalahány évesen nagypapa lett, úgy döntött, hogy egy kicsit magára is gondol.
Természetesen meglepték a férjében bekövetkezett változások, de semmi rosszat nem tudott feltételezni róla. A férjét látva ő is vett magának néhány szép ruhát, sőt egy új kabátot is.
– Miért, talán rosszabb vagyok? Én is törődni fogok magammal, ideje már rendbe szedni magam.
A kapcsolatuk azonban romlani kezdett. András apróságok miatt is veszekedett, majd a vita után felöltözött és elment. Arról pedig, hogy másik nője van, Tamara – ahogy az lenni szokott – utolsóként szerzett tudomást, mégpedig a kollégáitól.
– Tamara, hát nem látod, hogy a férjed már régóta viszonyt folytat a hátad mögött? Hiába vettél új ruhákat, neki ez már nem számít, talán észre sem veszi, miben jársz. Gyakran találkozik Galinával, autóval viszi munkába és haza.
Tamara nagy veszekedést rendezett:
– Mindent tudok, a kollégáim felnyitották a szemem a kalandjaiddal kapcsolatban. Még csak nem is szégyelled, mindenki szeme láttára csalsz meg.
– Na és? Ez csak úgy van, nem komoly. Csak nem fogsz emiatt elválni?
– Hogyhogy csak úgy? Természetesen elválok, ha folytatod ezt a kapcsolatot.
De Andrást semmi sem állította meg. Előfordult, hogy két-három napig sem ment haza, aztán visszajött, mintha mi sem történt volna. Később a szabadságát is Galinával töltötte a tengernél – ezt is ismerősök mondták el Tamarának. Valószínűleg ott jött rá András, hogy Galina az a nő, akire szüksége van. Mellette megfeledkezett Tamaráról, és amikor hazatért a nyaralásból, kijelentette a feleségének:
– Ennyi volt, elválunk, elhagylak. A szeretett nőmhöz megyek.
– És én ki vagyok neked?
– Te is szeretett nő voltál, régen, de a szerelem valahová eltűnt.
Természetesen sem a feleség, sem a rokonok, sem a barátok kérlelése nem segített, ő hajthatatlan maradt:
– Megmondtam, hogy elmegyek, tehát elmegyek. Az életem hátralévő részét a szeretett nővel akarom leélni.
A férj elment a másik nőhöz, Tamara pedig megijedt:
– Hogyan fogok egyedül élni? Mi vár rám ezután? Magány?
Tamara sokáig nem tudott magához térni. Fájt neki, hogy huszonhat együtt töltött év, a közös gyerekek ellenére soha sehová nem utaztak el a férjével. Mindent a családért tett, mindent a gyerekekért és a férjéért. Mennyi nehézségen mentek keresztül együtt! Tamara nem értette, mikor változott meg András, hiszen éppen ő volt az, aki támaszt nyújtott, aki mellette állt, amikor már elvesztette a reményt.
– Hogy felejthette el mindezt? Nem tudom megérteni. Hogyan tudott mindent semmissé tenni? Hogyan tudott elfordulni a gyerekeitől és az unokáitól? Teljesen megfeledkezett róluk, nem telefonál, nem érdeklődik az életük iránt – így gyötörte magát Tamara.
Fél évre volt szüksége, hogy magához térjen. A gyerekei segítettek neki, a fia gyakran elhozta hozzá az unokákat. Lassan felengedett, újra mosolyogni kezdett. A lánya férjhez ment és másik városba költözött, szerencsére a fia a közelben él.
Tamara hozzászokott az egyedülléthez, és egy nap hirtelen eldöntötte:
– Ennyi volt, mostantól magamnak fogok élni. Szépen fogok öltözködni, szép edényeket veszek, és utazni fogok pihenni.
Amikor nyugdíjba ment, továbbra is szépen élt, magának és a gyerekeinek. Nemrég tért vissza egy gyógyüdülőből, és jövőre ismét készül oda. Kiderült, hogy egyedül élni egyáltalán nem is olyan félelmetes – csak el kell űzni a magányt, nem szabad bezárkózni a négy fal közé, és minden rendben lesz.
