Az anyósom úgy nézett az új crossoveremre, mintha egy ballisztikus rakétát parkoltam volna le a kedvenc dáliás virágágyására.
Olyan csend volt az udvaron, hogy hallani lehetett, ahogy hűl a motorház alatt a fém.
— Szóval lett fölös pénz — sziszegte Oleszja Deniszovna, undorral végigsimítva manikűrözött ujjával a csillogó fényszóró kontúrját.
— A család meg majd csak ellesz valahogy. Mi meg azt hittük, hogy előtörlesztitek a jelzáloghitelt, hajdinán éltek, erre ti meg… dúskáltok.
Megnyomtam a riasztó távirányítóját. Az autó barátságosan villant egyet, mintha megerősítené: igen, dúskálunk, és baromira élvezzük.
— Oleszja Deniszovna, fölös pénz a természetben nem létezik — válaszoltam nyugodtan, miközben a kulcsokat a táskámba tettem.
— Csak jól beosztott költségvetés van.
De az anyósom már nem figyelt. A szemében láthatatlan pénztárgép kattogott. Előhúzott a feneketlen táskájából egy gyűrött jegyzetfüzetet, amit a családban hallgatólagosan csak „kivégzési listának” hívtunk.
— Ha már ilyen többlet van, átgondoltam, kinek kell segíteni — mondta, és úgy nyitotta ki a füzetet, mint egy tábornok a haditervet.
— Marinának ki kell fizetni a felújítási hitelét. Ediknek, a férjének kezdőtőke kell az üzlethez — eldöntötte, hogy Kínából hoz be valami okos felmosókat. Nekem meg nem ártana egy gyógyüdülés Kiszlovodszkba. Az ízületeim, tudod.
A férjemre néztem. Szergej a kerítésnek támaszkodva alig észrevehetően mosolygott, és rám kacsintott. Régóta megállapodtunk: ebben a cirkuszban csak nézők vagyunk, az első sorba szól a jegyünk.
— Átgondolom az ajánlatát — bólintottam udvariasan, élvezve, ahogy az anyósom pupillái kitágulnak a várakozástól.
A rokonság elhitte, hogy megnyílt a persely. A következő héten úgy záporoztak a hívások, mintha bőségszaruból öntenék. A sógornőm, Marina üzenetben küldözgette az olasz csempékről a képeket, amelyeket „már kinézett az én pénzemen”.
Edik tízperces hangüzeneteket küldött arról, hogyan fogják az okos felmosók meghódítani a piacot, és mindannyian meggazdagodunk.
Szombaton azonban végzetes hibát követtek el — átlépték a határt, és teljes létszámban beállítottak hozzánk. Bejelentés nélkül. Akciós tortával és olyan arccal, mint a Gazprom teljes jogú részvényesei.
Mi épp a reggeli kávénkat ittuk Szergejjel.
Oleszja Deniszovna háziasan félretolta a csészémet, és az asztal közepére tette a tortát.
— Na, fiatalok! — kezdte élénken, miközben az asztalfőhöz ült.
— Egy normális családban a bevételek közösek. Karl Marx is megírta, hogy a tőkének a társadalom javát kell szolgálnia. A mi társadalmunk pedig a család. Szóval rajta, utaljatok Marinának félmilliót, Ediknek meg egy milliót.
— Az autótokat, Katerina, megbeszéltük. El kell adni. Vegyetek egy használt Ladát, az munkába járni elég lesz.
Kortyoltam egyet a kávéból. Fenséges volt. Brazil arabica és a diadal előérzete — a legjobb kombináció.
— Marx, Oleszja Deniszovna, nyomorban élt, és a családját kizárólag Friedrich Engels támogatásából tartotta el — mondtam szelíden.
— Most azt javasolja, hogy én legyek Engels az ön lánya és a munkanélküli férje számára?
De Edik azonnal átvette a szót. Kihúzta magát, mint valami Wall Street-i farkas.
— Katya, te egyszerűen nem érted a trendeket! — horkant fel lekezelően.
— A bluetoothos felmosók garantáltan háromszáz százalékos profitot hoznak egy hónap alatt. Ez befektetés, érted? Üzlet!
Kivettem az asztalon lévő mappából egy kinyomtatott lapot.
— Eduard, a legutóbbi „üzleted” abból állt, hogy fajtatiszta szőlőcsigákat tenyésztettél egy közös lakás fürdőszobájában. Mind elpusztultak a csapvíz klórjától. A százszázalékos halálozás nem túl vonzó üzleti modell befektetés szempontjából.
A sógornőm, Marina is beszállt, bekapcsolva a „megsértett erény” üzemmódot.
— Mi nők vagyunk, Katya! — visította, drámaian a mellkasára szorítva a kezét.
— Energetikailag támogatnunk kell egymást! A rokoni kötelék szent!
— A te „energiád”, Marina, csak a manikűr-akciók napján aktivizálódik — még csak fel sem emeltem a hangom.
— Három év alatt egyszer sem jutott eszedbe, mikor van a férjemnek, a saját testvérednek a születésnapja. Az apai nevemet pedig csak tegnap tudtad meg, amikor a banki alkalmazásba beírva az adataimat számlát akartál kiállítani nekem.
Oleszja Deniszovna rájött, hogy a terv repedezik, és atomzsaroláshoz folyamodott. Felpattant, és az öklével az asztalra csapott.
— Na, szóval így állunk! Akkor mi idegenek vagyunk számodra?! Kapzsi, számító nőszemély! Ha ma nem lesz pénz Marina számláján, a lábam többé be nem teszem ide! Szerjozsa! — fordult drámaian a fiához.
— A feleséged megsérti az anyját! Válassz: vagy ez az önző nő, vagy a vér szerinti családod!
Szergej lassan kortyolt a kávéból, óvatosan visszatette a csészét a csészealjra, és az anyjára nézett.
— Anya, én már választottam. Hét éve, az anyakönyvi hivatalban. És tudod, a választásom napról napra egyre jobban tetszik.
Én pedig kinyitottam a bőrmappámat, és elővettem három szépen kinyomtatott dokumentumot vastag papíron.
— De hát megígértem, hogy átgondolom a segítséget — mondtam halkan, a papírokat a rokonok felé tolva.
— És ki is találtam. Kész vagyok másfél milliót biztosítani.
Edik szeme kapzsin felcsillant, Marina abbahagyta a nyafogást.
— Itt a célhoz kötött kölcsönszerződés — koppintottam a körmömmel a papírra.
— A kamat évi huszonöt százalék. Késedelem nem megengedett. Fedezetként Marina tulajdoni hányada szolgál az ön, Oleszja Deniszovna, háromszobás lakásában. További kötelező feltétel: Eduard hivatalosan munkába áll, és negyedévente benyújtja nekem a jövedelemigazolását. Amint aláírjuk és közjegyző hitelesíti — a pénz a maguké.
— Ez… ez rabság! — rekedt meg az anyós hangja, hátrahőkölve a papíroktól, mintha leprást látna. — El akarod venni a lakásunkat?!
— Én csak biztosítani akarom a befektetésemet — vontam vállat.
— Segítséget kértek, én pénzügyi eszközt adok. Tudják, mi a legnagyobb problémájuk? Összekeverik a jótékonyságot a parazitizmussal. A pénz szigorú jogi kötelezettségek nélkül csak elkényelmesít.
— Ha valaki nem hajlandó a saját vagyonát kockára tenni a „zseniális” ötletéért, akkor az ötlet rossz, az ember pedig csak ingyenes forrást keres. A rokoni kapcsolat nem mentesít a pénzügyi felelősség alól — épp ellenkezőleg, még átláthatóbbá kell tennie. Hogy később ne legyen sértődés. Aláírjuk?
Edik volt az első, aki hátrálni kezdett az ajtó felé, motyogva valamit arról, hogy „a felmosók várhatnak”.
Marina felkapta a táskáját, még a meg sem kezdett tortát is ott hagyta.
Oleszja Deniszovna felemelt fejjel állt, de nem mert a szemembe nézni, és sziszegve mondta:
— A lábam többé nem teszem be ide!
— Ezt megjegyzem. Szép napot — mosolyogtam.
Az ajtó becsapódott mögöttük.
Szergej hátulról odalépett hozzám, és átölelt.
— Szerinted mikor jönnek vissza? — kérdezte nevetve.
— Legalább addig nem, amíg nem veszünk egy nyaralót. Ott nem kell kapálni, csak grillezni — dőltem a férjem mellkasának.
Lementünk az udvarra, beszálltunk az új autóba. Az utastérben drága bőr, frissesség és a mások elvárásaitól való teljes, kompromisszummentes szabadság illata volt. Ráléptem a gázra, és elindultunk kávézni a belvárosba. A határokat szépen kell megvédeni.
