A válás után Viktor nem volt hajlandó visszaadni a lakás kulcsait.
– Vira, ebben a lakásban élnek a gyerekeim! Mi lesz, ha történik valami? És én még az ajtót sem tudom majd kinyitni.
Vira még csak meg sem próbálta tisztázni, milyen gyorsan tudna Viktor a város másik végéből ideérni, ha valóban történne valami.
– Rendben. Csak kérlek, szólj előre, ha jönni készülsz.
– Attól félsz, hogy a szeretőddel talállak? – mondta a férfi, majd maga is zavarba jött. – Bocsáss meg, Vira.
Persze ostobán váltak el. Ő megcsalta, Vira pedig nem tudott megbocsátani, és eltávolodott tőle. A közös élet mindkettőjük számára teherré vált, ezért beadták a válókeresetet.
A gyerekeket sajnálták a legjobban. A nagyobbik, Nasztya természetesen megértően fogadta a helyzetet. Hiszen a lány már tizenkilenc éves volt. A tizenegy éves Szlavko viszont nagyon bánkódott. Még otthonról is el akart szökni. Szerencsére az anyósa egy időre magához vette, hogy egy kicsit megnyugodjon.
Három héttel a válás után Viktor telefonált.
– Eszembe jutott, hogy megígértem, felszerelek egy polcot az erkélyen – mondta zavartan a telefonba. – Nem baj, ha estefelé átugrom?
– Gyere csak, persze.
Viktor a saját kulcsával nyitotta ki az ajtót, ügyetlenül levette a cipőjét, és rögtön az erkély felé indult.
– Kérsz egy teát? – kérdezte Vira, kinézve az erkélyre.
– Igen, ha lehet.
Leültek teázni, és Vira elmesélte, hogy felújítást tervez a lakásban.
– Egyedül? – csodálkozott Viktor.
– Dehogyis. Felbérelek egy brigádot. Az interneten rengeteg hirdetés van.
– Vira, hát lehet ezt így csinálni? Nálunk a munkahelyemen az egyik férfi munkásokat fogadott, hogy megjavítsák a nyaralója tetejét. Azok lebontották a régit, de az újat már nem csinálták meg.
– Tényleg? – hördült fel Vira.
– Igen! Összevissza romboltak, aztán eltűntek. Csak a telefonszámukat tudta. Szerencsére még nem fizetett nekik.
– Igen, ez jó – egyezett bele Vira, és elgondolkodott.
– És képzeld, egy nőnél a munkahelyemen a bútoros nem fejezte be a szekrényt. Elhozta az anyagokat, félig összeszerelte, aztán kész! Többé nem jött.
– És kifizette?
– Kifizette… – mondta szomorúan Vitya. – Szóval, Vira, nélkülem semmit se csinálj. Néhány nap múlva jövök, megbeszéljük, mit és hogyan kell átalakítani. Segítek anyagot venni, és brigádot is találok. Érted?
– Értem – egyezett bele Vira, és melegség töltötte el a lelkét. Mégiscsak jó érzés volt, hogy nem kell egyedül megoldania a bonyolult kérdéseket.
Másnap azonban, mintha csak bosszantani akarta volna a sors, kiszakadt a konyhai csap. És valamiért Vira azonnal Viktort hívta fel.
Másnap aztán, mintha csak bosszantani akarta volna a sors, leszakadt a konyhai csap. Vira valamiért azonnal Viktort hívta fel. A férfi azt mondta, zárja el a vizet, ő pedig néhány órán belül megérkezik.
Viktor eljött, megjavította a csapot, aztán leültek és megbeszélték a felújítás tervét. A volt férj már késő este ment haza.
A következő három hónapban Viktor rendszeresen járt volt felesége lakásába, segített a felújításban. A gyerekek természetesen örültek.
Szlavko szinte el sem mozdult az apja mellől, mindenben segíteni próbált. A nagyobbik, Nasztya viszont félrevonta az öccsét, és arra biztatta, hogy ne zavarja az apját, hagyja, hogy kettesben maradjanak anyával. Hátha újra összejönnek.
Közvetlenül újév előtt Viktor mintha csak mellékesen megjegyezte, hogy egyedül fogja tölteni az ünnepet.
– Apa! Gyere inkább hozzánk! – örült meg Szlavko. – Anya, ugye apa eljöhet hozzánk?
– Ha szeretne, jöjjön – válaszolta Vira.
– Apa! Ugye eljössz? Kérlek szépen! – kérlelte az apját a fiú.
– Eljövök, fiam – mosolygott zavartan Viktor.
Szilveszter éjszakáján éjfél után Nasztya elment a barátnőjéhez, Szlavko pedig elaludt. Vira és Viktor egymás mellett ültek a kanapén, és a televíziót nézték.
– Tudod, amióta elváltunk, nem tudok aludni – vallotta be hirtelen Viktor. – Lefekszem este, és csak azon jár az eszem, hogy elveszítettem a saját boldogságomat.
Vira hallgatott.
– De amióta hozzád járok segíteni a felújításban, mintha jobb lenne. Az elmúlt három hónapban csak a felújítással éltem. Még azt is szerettem volna elhúzni, hogy legyen okom jönni. De szégyelltem volna becsapni téged.
– Igen, jó, hogy újévre elkészültünk.
– Nem erre gondoltam, Vira… – elhallgatott, majd mégis rászánta magát. – Mit gondolsz, talán mégsem ért véget minden köztünk? Talán megpróbálhatnánk még egyszer?
– Gondolkodom rajta, Vitya – válaszolta bizonytalanul Vira.
Neki magának is többször eszébe jutott már, hogy a válás után valahogy közelebb kerültek egymáshoz, és figyelmesebbek lettek egymással.
A következő újévet már ismét házaspárként ünnepelték. A szerelmük mintha új lendületet kapott volna. Nem olyan szenvedélyesen, mint a kapcsolatuk elején – de már nem is voltak fiatalok.
A gyerekek boldogok voltak. Az anyósa pedig nevetett. Azt mondta, néha el kell válni ahhoz, hogy az ember rávegye a férjét a lakás felújítására.
